Új jelszó kérése
Kategóriák
Facebook

A 15.000 Ft-ot meghaladó rendelések esetében a  házhozszállítás Magyarország területén INGYENES!

Asiashop.hu házhozszállítás

A 15.000 Ft alatti rendeléseket Magyarország területére egységesen 1150 Ft-os áron szállítjuk ki !

Hírlevél
Tanúsítvány
SSL Certificate
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz
Látogató számláló
0
0
6
4
2
9
9

A buddhizmus története

Az ókori India sok független királyság és legalább annyi vallási rendszer országa volt. India területének őslakosai (ha lehet erről így nyilatkozni) egyrészről a fekete bőrű, földművelő dravidák voltak, akik törzsi kultúrában éltek, másodsorban pedig meg kell említeni a harappai kultúrát, amely egy városlakó kultúra volt. A két népcsoportra telepedtek rá a maguk erőszakos eszközeivel az árja hordák. Az árják, habár nomád népek voltak, bizonyos szempontból fejlettebb kultúrát képviseltek az ott élő népek kultúrájánál. Ismerték például a kereket.
Az árják összeolvadása az őshonos népekkel a kultúra és a vallás összeolvadását is jelentette. Az árja védikus hagyomány így teljesedett ki. Az ókori indiai kasztrendszer 4 kasztból állt. Első a brahmanok vagy papok kasztja, a második a satriják kasztja (katonák, hivatalnokok), a harmadik a földművesek, iparosok, kereskedők kasztja, a vaistják, a negyedik pedig a sudrák vagy szolgálok kasztja. A véda kultusz az áldozat bemutatására, az áldozat meghozatalára helyezi a fő hangsúlyt. Az áldozat bemutatására csak az első három kaszt volt jogosult, melynek tagjai a „négy életkor” szabályai szerint éltek.
A serdülő ifjú, tanítványként él egy elismert bölcs mester mellett tizenkét évig. Ez az időszak a szentségekkel való töltekezés, etikai és erkölcsi megfelelés, a védák megtanulásának ideje (brahma-csari).
A felnőtt férfi a tanítványi évek letelte után hazatér és átveszi a család vezetését apjától, vagy új háztűzhelyet alapít (grhaszta). Mint családfő kötelessége elvégeznie a Védák legfontosabb kulcstevékenységét: az áldozatok bemutatását is.
Ez már az öregkor (vánapraszta). Ekkor már jóval kevesebb az áldozat és inkább az áldozatok szimbolikus és misztikus voltáról való elmélkedések időszaka ez.
A halálvárás, a vándor remete időszaka (szanjaszin). A világtól való teljes elfordulás, az idős ember már minden áldozattal való foglalatoskodással felhagyott, csupán csak a legfőbb princípiummal, a brahmannal való egyesülésre törekszik.
A védák eleinte nem voltak leírva, a papok szó szerint betanulták verseiket, himnuszaikat. Mára négy véda maradt fenn, a rig-véda, a sáma-véda, az ayur-véda és az atarva-véda. A rig-véda az i.e. előtt körülbelül 2000-ben teljesedett ki, mely tíz könyvben, 1028 himnuszt tartalmaz. E himnuszok javarészt az Istenek dicsőítését és segítségül hívását szolgáló vallási énekek. A sáma-véda áldozati énekek, az ayur-véda varázsénekek és mantrák gyűjteménye. Az atarva-véda később lett az előző háromhoz fűzve, ennek neve a mágusok védája. A papok (brahmanák) az áldozat bemutatása során e négy véda szövegét mormolták, énekelték. Az idők során, a szövegek többértelmű volta miatt tényleges tartalmuk elveszett és a papok (brahmanok) magyarázó szövegekkel látták el a védákat.
E magyarázatok egy részét az első életkorszak idején kapta meg a tanítvány a mester lábai mellé ülve. Innen is a magyarázó szövegek elnevezése, az upanisadok, amely szó szerint melléülést jelent. A magyarázó szövegek és a darsanák (nézet, szemlélet) már az úgynevezett poszt-védikus korszak gyümölcsei. A darsanák megfelelnek a Védákban letett alapelveknek és legfőbb igazságként is a Védákat ismerik el, így annak folyományaként is értelmezhetőek. Hat ilyen darsana ismert. A bennük leírt bölcsességek között gyakran a felületes szemlélő ellentmondást vél felfedezni, de ez az ellentét csak látszólagos, mivel a rendszerek a megismerés különböző szintjeit és módozatait jelentik. Az említett hat rendszer a njaja, vaisésika, jóga, szankhja, mimamsza, védanáta.
A njaja-darsana, mint ahogy a (njaja=logika) szó jelentése is sugallja, egy logikai rendszer, amely a megismerések és viták kategóriáit rögzíti. A njaja egyébként a tibeti buddhizmus logikai alapja.
A vaisésika azt vizsgálja, hogy a megszerzett tudás mire vonatkozik. A njaja rokonságban áll a vaisésika rendszerrel, de ez utóbbi inkább mint természet leíró bölcsesség ismert. A Vaisésika-Szutra szerzője Kanáda. Kanáda szerint minden, amit megismerhetünk, besorolható az általa ismertetett hat kategóriájának valamelyikébe. Ezek a szubsztancia, a minőség, a mozgás vagy tevékenység, az egyes dolgok közössége, különbsége, illetve összetartozása vagy kapcsolódása. Használnak még további egy kategóriát, a nemlét kategóriáját.
A számkhja, a számvetés filozófiája, a buddhizmus alapja. A rendszeralapító Kapila a 6. században élt. Forrása Isvara-krsna műve a szamkhja-kárika. 526 szutrát tartalmaz. A szamkhja felismeri a szenvedés létét és okát, mely maga a nem-tudás (avidia). A létezést huszonöt elemre bontja. Ennek egyik eleme a létforgatagban bolyongó, magányos, végtelen számú lélek (purusa), a másik eleme pedig az őselem (prakriti), mely huszonnégy alapelvben teljesedik ki. A szamszárában bolyongó purusa karmája előidézi a prákriti fenti evolúcióját, puszta jelenlétével elindítja a folyamatot. A purusa belefeledkezik a prákriti játékába, tevékenységébe és azt képzeli, hogy mindez vele történik meg. Amint a videojátékos, aki elhiszi magáról, hogy ő maga cselekszik, hogy a számítógépen lezajló események a játékossal történnek meg. Örül, ha az általa irányított figura sikeresen veszi az akadályokat és bosszankodik, esetleg szenved, ha veszteségek érik a figuráját. Ennél a példánál a játékos a purusa, a számítógép pedig a prákriti. Pedig, amint abba hagyja a játékot és öntudatra ébred, megszűnik a szenvedése.
Ugyanez zajlik le a purusával is. Örül, szenved, nem tudja, hogy nem ő örül, és nem ő szenved, hiszen mindez csak a prákriti játéka. Ez a nem tudás (avidja) az, ami megakadályozza a purusa megszabadulását az anyag bűvöletéből. Amint a purusa felismeri különbözőségét a testtől, és hogy semmi köze többé a szenvedéshez, egyszer és mindenkorra beáll a megváltás.
A jóga szó szerint igázást jelent, amit a külső és a belső érzékek visszahúzásával valósít meg. A jóga célja egyébként a számkhja bölcselet gyakorlati realizációja. A jóga etikája, a buddhizmus etikája is egyben. A jóga végső célja a purusa megszabadítása, a prakrititől való elkülönülés útján. A purusát a prakritihez láncoló tudati tényezőket klesáknak nevezik. A klesák felszámolására a jóga nyolc fokozatát kell gyakorolni. E nyolc fokozat kitér erkölcsi tilalmakra, kötelességekre és a tényleges meditáció gyakorlásának szabályaira.
A mimamsza-darsanát szokás két felé osztani, sőt a védantát is szokták egyes magyarázók a mimamsza egy harmadik részeként említeni. A szó jelentése vizsgálat, megvitatás, azaz a Véda szövegeivel, szertartásaival és a hozzájuk kapcsolódó vallási tevékenységekkel foglalkozást jelenti.
A védanta jelentése „a Véda vége”, azaz a védikus tudás összegzése, lezárása. Ezt fejezi ki a Vedánta-Sútra ötszázötvenöt verse, melyekhez több neves gondolkodó fűzött magyarázatokat, mint pl. Sankara vagy Rámánuja. Sankara kommentárjai elsősorban beavatottakhoz, míg Rámánuja értelmezései inkább a szélesebb közönséghez szólnak. A védanta a dualizmus egysége. A szamkhjával ellentétben a védanta nem sok purusát ismer el, csak egyet, amely ugyan soknak mutatkozik. Valamint azt mondja, hogy a purusa és a prákriti nem két különböző dolog, hanem egy valamely végső szellemiségnek különböző megnyilvánulása. A védanta a végső szellemiség kifejezésére a brahman fogalmát, a purusa helyett pedig az átman kifejezést használja. A védanta lényege, hogy a brahman és az átman lényegében egy és ugyanaz: „Brahman a valóság, a világ nem valódi, a lélek maga brahman, semmi más.”
A tanításokban refrénszerűen hangzik fel az a kijelentés, hogy „tat tvam asi” azaz „ez vagy te”, másként „ismerd fel önmagad, hogy azonos vagy mindennel és mindenkivel”. Tehát te az egyedi lélek, az átman azonos vagy a mindenséggel, a teremtő brahmannal.
A buddhizmus
Buddha mintegy 2000 éve jelentkezett a Gangesz medencéjének középső részén, a Himalájától délre. Állítólag i.e. 566-ban született a szakják törzsének tagjaként. Neve ekkor Gautama Sziddhártha volt, de szokták Szakjamuni (a szakják bölcse) néven is tisztelni. A szakják királyának fia volt, így rendkívüli fényűzésben és gazdagságban volt része. Atyja mindent megtett azért, hogy fiát a trónöröklésre és az uralkodásra rávegye. Sziddhártha a legendák szerint a közeli faluba való három kikocsizása alkalmával találkozott a szenvedés három legmegrendítőbb formájával: az öregséggel, a betegséggel és a halállal. Szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy egyszer rá is, ez a sors vár. Ekkor lett komor és magába forduló. Negyedik kikocsizása alkalmával találkozott egy aszkétával, aki megbékélt az öregség, a betegség és a halál gondolatával. Sziddhártha, gyermekének születése dacára, elhagyta a palotát, lenyírta haját és ruháját egy aszkéta rongyaira cserélte. Harmincas évei elején járt ekkor. Első mesterei a szamkhja és a jóga rendszer képviselői voltak. Tőlük sajátította el a mély meditáció módszereit. Sziddhártha belátta, hogy mestereitől nem tanulhat többet és a tőlük tanult kon­cen­tra­tív meditáció sem hozza meg a teljes megszabadulást. Elhagyta mestereit és a legszélsőségesebb önsanyargatással kísérletezett. Böjtölt és gyötörte testét abban a reményben, hogy így minden vágyat kiölhet magából. Ereje már elhagyta, amikor az utolsó pillanatban ráeszmélt, hogy még nem találta meg, amit keresett, de ha így folytatja, akkor a halál vár rá. Felhagyott az önsanyargatással, mert rájött, hogy a szélsőségek nem vezetnek sehová. Aztán egy éjjel egy fügefa tövében elmélkedve, elérte a várva várt megvilágosodást, és Buddhává lett. Felismerte előbb a maga számtalan újraszületéseit, korábbi létformáit, éjféltájban pedig meglátta valamennyi élőlény születéseit és vándorlásait az egeken, a földön és a poklokon keresztül. Végül hajnaltájban felismerte a négy nemes igazságot. Buddha felismerte a folytonos születés, a betegségek és halál okozta szenvedés (dukha) létét. Feltárta e szenvedések keletkezésének legfőbb okait, a nem tudást, a gyűlöletet és a vágyat (szomjat, a trsna). Majd rájött a szenvedés megszüntetésének módjára az okok (a szomj) ellobbantása révén. Az ellobbantást pedig mint követendő utat (Dharma) a „nemes nyolcas ösvény” néven adta közre. A nemes nyolcas út, amelynek elemei:
a helyes szemlélet vagy felismerés (szamjag-drsti),
a helyes elhatározás (szamjag-szamkalpa),
a helyes beszéd (szamjag-vák),
a helyes cselekedet (szamjag-karmanta),
a helyes életmód (szamjag-ájiva),
a helyes törekvés, gyakorlás (szamjag-vjájáma),
a helyes elmélkedés vagy jelenlét, éberség (szamjag-smrti),
a helyes elmélyedés, meditáció (szamjag-samádhi).
Buddha mielőtt a világ elé lépett volna tanaival, közel egy hónapot, a megvilágosodás fája közelében töltött. Nagyjából egy hét elteltével, éjjel, felismerte az ok-okozatok tizenkét tagú láncolatát. Mara, a sátán próbálta eltéríteni Buddhát attól, hogy tanát kinyilatkoztassa az emberiségnek, de sikertelenül. Buddha első tanítványai, életének aszkéta korabeli társai lettek. Nekik tartotta első híres prédikációját, a benáreszi beszédet. Ezzel megpörgette a Dhar­ma kerekét. Buddha még kétszer pörgette meg a Dharma kerekét, miközben tanítványainak száma folyton nőtt. Tanítványainak szerzetesi közösségét szanghának hívják. Buddha prédikációit és tanításait beszédek formájában fogalmazta meg. Leíró rendszerezés csak halála után, az első páli zsinat alkalmával készült róluk, melynek neve Tripitaka („hármas kosár”). Ebben a Tripitakában az első kosár, a fegyelem kosara (vinaja-pitaka). A második a tanbeszédek (szutra-pitaka), míg a harmadik a magyarázó szövegek kosara.
Az indiai buddhizmuson belül, már egész korán kialakultak különböző iskolák. A korai buddhizmust valló, theraváda buddhisták mellett, kibontakozott egy újabb ág, a mahajána buddhizmus. A theraváda buddhizmus (hinajána) elvetette a páli kánonhoz később csatolt írásokat. A mahajána hívei az új tudással, nem a régi kanonikus írások tekintélyét vitatták el, inkább csak viszonylagossá tették érvényüket. Hiszen Buddha is hallgatói felfogóképességéhez igazodva, hol hétköznapi, hol a végső igazság értelmében fogalmazta meg beszédeit. A mahajána új, nagy ígérettel állt elő, mely szerint az üdvöt nem csak néhány aszkéta érheti el (lásd: hinajána), hanem az emberek tömegei. Ezt kell érteni a mahajána, azaz a „nagy kocsi” elnevezésen.
Az indiai mahajána buddhizmusban két nagy iskola, két nagy filozófiai irányzat fejlődött ki. Ezek tanai erősen befolyásolták a buddhizmus későbbi formáit Kelet-Ázsiában és Tibetben. Az egyik iskola a súnjaváda, melynek leghíresebb képviselője Nágárdzsuna volt. A másik a jógacsára iskola, alapítójának Maitrejanátha és Aszanga tekinthető.
Krisztus után az első évezred közepe táján keletkezett az úgynevezett tantrikus buddhizmus. A tantra tulajdonképpeni jelentése: egy szövet felhúzása. A vallásos gyakorlatok követői különleges és titkos tanítások és beavatási szertartások kíséretében kerülhetnek be a tudással rendelkezők körébe. Vadzsrajána (gyémánt kocsi) vagy mantrajána (mantra kocsi) tantrában négy fokozatot különböztetünk meg. Az első fokozat a krija (cselekedet), nyilvános szertartásokból áll, melyen bárki részt vehet. A második fokozat a tanítvány csarjája (átváltozás). Ez már beavatottak számára van fenntartva. Következő fokozata a jóga. A tanítvány a szertartások szintjéről a meditáció szintjére lép. A legmagasabb fokon az anuttarajóga (felülmúlhatatlan) fokán Buddha láthatóvá válik a meditáló számára, megvalósul az egység.
A vadzsrajánának két fő formáját különböztetjük meg: a nem saktisztikus és a saktisztikus jógát. A nőneműnek tekintett „erő” (sakti) működésével magyarázzák a világ kettősségét a hinduizmusban. Valószínűleg innen került át a buddhizmusba. A saktisztikus tantra híveinek rítusában az „öt makára” kerül alkalmazásra. Öt dolog, mely szanszkrit nyelven ma-val kezdődik. Ezek az alkohol, a hal, a hús, a növényi extatikus drog és a nemi közösülés. A saktikus tantra követőinek célja, hogy a világ végső egységének tudatában, kiemeljék az emberi szférából az állati életmegnyilvánulásokat, és megtegyék őket vallásos élmények alapjává.
Az indiai késői buddhizmus utolsó nagy rendszere a kálacsakra (az idő kereke), i.sz. 1000-ben keletkezett, és erősen befolyásolták asztrológiai elképzelések is. A kálacsakra az Ősbuddhától (Ádibuddha) származtatja az összes Buddhákat, bodhiszattvákat és isteneket.
Indiában az iszlám hódítás hatására a 11-12. századtól a buddhista kultúra jelentősége erősen csökkent. Buddha tanítása eljutott a mai Afganisztánba, Közép-Ázsiába, Tibetbe, Kínába, Koreába és Japánba is. Kínába Bodhidharma vitte el a buddhizmust, mely csan buddhizmus néven ismert. Kínából került aztán Koreába és Japánba (zen buddhizmus). A kínai meditációs buddhizmusnak, a csannak, japán formája a zen. Legtöbb változatában az igazság villámcsapásszerű megismerését kínálja, azaz többéves előkészület után, hirtelen bekövetkező megvilágosodást. Az előkészület során a zen mester egy talányt, rejtélyes mondást, nehezen érthető párbeszéd értelmezését adja fel a tanítványnak, megfejtésre, melynek megfejtése több esztendőt, vagy akár a tanítvány teljes életét is igénybe veheti.
A buddhizmus napjainkban a világ nyugati régióiban hódít. Ennek oka lehet az eddig elzárt tanítások megnyitása, illetve talán Tibet kínai megszállása folytán a tanító lámák diaszpóraszerű szétáramlása is.
 
Forrás :
Kamala Buddhista Egyházközösség
www.kamala.hu
 
Felhasznált irodalom:
John Snelling: Kelettől nyugatig
Dr. Hetényi Ernő: Buddha, dharma, sangha
Hans Küng-Heinz Bechert: Párbeszéd a buddhizmusról
Schmidt József: Ázsia világossága
Webáruház készítés