A Dzsainizmus

A dzsainizmus egy ősi vallás és filozófia, ami már az írott történelem kezdetekor létezett, már az indusvölgyi civilizációból (ie. 3000-1500) megmaradt leletekben is megtalálható. Végleges alakját Mahavira herceg (vallási nevén: Dzsina) tanításaiból nyerte. A dzsainizmus magát örökkévaló és univerzális igazságok gyűjteményének tartja, amiket az emberiség időnként elfelejt, de újra és újra visszatérnek a megvilágosodott vagy mindentudóvá vált emberek tanításain keresztül.

A dzsainizmus, vagy hagyományos nevén Jain Dharma egy ősi vallás, mely az i. e. 6. században vált el a hinduizmustól önálló hit- és filozófiai rendszerként. A dzsainizmus alapja a hindu herceg, Mahavira (i. e. 599-527) (vallási nevén: Dzsina) tanításai, mely az emberiség által időnként elvesztett örök és általános igazságok megértését és osztályozását tekinti fő feladatának. Jainok szerint az elveszett igazságok később ismét felbukkannak a felvilágosulást és mindentudást (Keval Gnan) nyert emberi lények tanításán keresztül. Szerintük a világegyetem ezen részén, az idő jelenlegi fél-ciklusában a filozófia először Risabha úr által adódott az emberiségnek, amit az 1921-ben az indus-völgyi civilizáció (~i. e. 3000-1500) ásatásai nyomán feltárt pecsétek és más leletek megerősíteni látszanak.

A dzsainizmus tanítása szerint „minden egyes élőlény egy örökéletű lélekkel rendelkező egyén”, mely saját cselekdeteiért felelős. A dzsainok hitük feladatának tartják az egyének tanítását hogy ők legjobb képességük szerint gondolkozzanak és éljenek olyan életet, mely minden élőlény lelki természetét tiszteli és becsüli. A dzsainok Istent a tiszta szellem változhatatlan jellegeinek tekintik. Ezek közül a négy legfontosabb a Végtelen Tudás (Ananta Gnana), Észlelés ( Darsan), Tudatosság (Csajtánya) és Boldogság (Súk). A világmindenség maga kezdet- és végnélküli örök-létező (ezért tekintik a dzsainizmust egy teremtő isten nélküli vallásnak).

A dzsain filozófiának hosszú időn keresztül írt kiterjedt irodalma van, és sokan a mintegy 1800 évvel ezelőtt, az Umasvati nevű szerzetes által írt Tattvarta Szutra (~Valóságok Könyve)-t tartják fő „szentírás”-uknak.

Az erőszakmentességről alkotott elképzelésük miatt a dzsainok az egyszerű vegetáriánizmuson túllépve semmi olyan növényt sem esznek, ami a növény életét veszélyeztetné (mint pl. répát). Sokuk olyan komolyan veszik az élet pusztításának tilalmát, hogy az utcán járva tollseprűvel tisztítják a helyet ahová lépni fognak, hogy nehogy véletlenül is rálépjenek valami élőlényre, és a szájukat és orrukat is betakarják ebből a célból... Szokásaik szerint nem isznak, esznek vagy utaznak naplemente után és a napfelkelte mindig útra, munkára készen találja őket. A mintegy 10 milliónyi követőjével a jainizmus a világ fő vallásai legkissebbikének számít.

Akik sikeresen megszabadultak a „karma”-juktól (azaz az ebben-, vagy a reinkarnálódott életükben következményekkel járó tettek felhagyásával), elérik a Végtelen Tudás, Végtelen Meglátás, Végtelen Hatalom, és Végtelen Gyönyörűség állapotát, vagyis megistenülnek, dzsinává válnak és így nem kell az újjászületést tőbbé elszenvedniük. Nem hisznek egy Teremtő Istenben, és a Dzsájnák nem irányítják sem a világmindenséget, sem az emberiséget, mert mindazok saját törvényeik (kozmikus, vagyis általános- és karmás, vagyis a tettek következményei által befolyásolt, megváltoztatott „valóság” törvényei) által müködnek. A Dzsájnok szellemei megtartják egyéni személyiségüket. Azért, hogy mások a felszabadulást elérhessék, mintegy ösztönző hídakként Huszonnégy Dzsájnát imádnak, akik közül a legkésőbbi a vallás alapítója. Minden élőlény Istenné válhat a felvilágosulás által. Ahogy több és több ember felvilágosul, az istenek száma megszámlálhatatlanná válik.

A dzsainok nem hisznek a megtestesülésben, minthogy szerintük az istenek a felvilágosult állapot elérése által az újraszületés alól felmentett emberek.

Nincs teremtő. A világmindeség örökkévaló és végtelen, és a saját kozmikus törvényei alapján működik, és három részből áll: Mennyből, Földből és Pokolból tevődik össze.

A karma törvényei alapján az egyének szelleme újraszületik amíg megvilágosul és felszabadul. Az egyén karmája (az egyén tetteinek természetes következményei) határozza meg, hogy milyen életformában születik újra. A teljesen felszabadult egyén istenné válik és mindentudó és mindenható lesz.

Az embereknek szabad akaratuk van hamisságok elkövetesére. A sóvárgás, kötődés és tudatlanság az újraszületések során felhalmozódik és végül a kapzsiságnak, gyűlöletnek és erőszaknak nevezett gonoszságokban nyilvánul meg.

Mikor valaki leveti magáról az összes – jó és rossz – karmát és kiolt minden kötődést, akkor ő felvilágosulttá –azaz azújraszületések ciklusaitól felszabadulttá- válik és határtalan értelemmel, ismerettel, hatalommal és boldogsággal rendelkező isten lesz. Ennek érdekében neki követnie kell a helyes hitből, ismeretből és életvitelből alkotott ún. „Három Ékkövet”. Ebbe tartozik az összes életforma iránti erőszakmentesség (még a zöldségekre is vonatkozik: csak olyat szabad enni ami nem öli meg a növényt pl. répát nem lehet fogyasztani). A felszabadulás meggyorsítható a gyakran és rendszeres bűnvallással és megtéréssel, és –különössen az élet negyedik szakaszában való- aszketikus életvitellel.

A szenvedés a jelen- és korábbi életekből felhalmozódott kapzsiság, gyűlölet és lelki értetlenség következménye. Ez a “karma”. A szenvedést csupán valótlan tüneménynek tekintik, a testi gyönyörhöz és fájdalomhoz való kötődés eredményeként, minthogy nézeteik szerint semmi sem létezik valóságosan az egy Abszolúton kívül. Szenvedést alkalmasnak tartják a rossz karmától való megszabadulásra.

A homoszexualitás rossz karmát eredményez, minthogy a szexualitás kizárólagosan a férj és feleség között, utódok világrahozása érdekében engedhető meg (jobban mondva ilyen esetekben a karma nem növekszik). A lelki felszabadulás felé vezető ösvényen a nőtlenség egy követelmény.

 

 

Forrás : http://hu.wikipedia.org