A kínai füstölő több mint kétezer éves múltra tekint vissza. kínában a tömjént vallási szertartások alkalmával először használták a világon. A hagyományos kínai orvoslásban és a mindennapi életben is nagy szerepe van a mai napig. A Buddhizmus elterjedése után Kínában kezdték el az idő mérését és itt kalibrálták először az órát, mégpedig a füstölők égési idelyéhez beállítva azt . A költő Yu Jianwu elsőként így írt erről: "A füstölők égetésével mérhetjük mikor jön a nappal után az éjszaka. Beosztással ellátott gyertyákkal ellenőrizhetjük ezt és jelőlhetjük be az órákat." Ezek használata által lett a füstölő időmérő eszköz és terjedt el a buddhista kolostorokban, később pedig a kínai világi társadalomban.
A kínai Füstölő (xiang)
A füstölőként fordított kínai xiang szó tulajdonképpen "illatot" jelent. Az első dokumentum arról, hogy Kínában füstölőt használtak a középkorból származik, de nem kétséges, hogy a füstölő ismerete és használata több mint ezeresztendős múlta tekint vissza.
A Tang-dinasztia idején már léteztek ún. "füstölő-órák". A füstölők egyenletes égése tette lehetővé, hogy az időméréshez is hasznosíthassák. Időegységük az 1 ke (14 perc és 24 mp) volt. Ez a hagyomány olyannyira tartotta magát, hogy a 16. században készített mechanikus órákat is a füstölőre megszabott időegységek alapján kezdték készíteni.
A füstölő használata a buddhizmus térhódításával Indiából jutott el nemcsak Kínába, hanem Nepálba, Tibetbe, Mongóliába, Srí Lankára, Burmába, Koreába, Japánba stb. Mondhatjuk, hogy minden ország közül talán Kínában a legnagyobb a füstölőfogyasztás. Régtől fogva a természetfeletti erőkkel való érintkezés eszközének tekintették nemcsak a buddhisták, de a taoisták és konfuciánusok is. Az égő füstölőpálcákkal való gesztikuláció jelenti a kapcsolatteremtést, a füstjük jelzi az isteneknek, ősöknek, hogy a számukra felajánlott ételáldozat elkészül a számukra.
A hagyományos szertartások, rituálék elengedhetetlen kellékeként, használják esküvő, temetés stb. alkalmával, de olykor minden különösebb jelentős nélkül, csak magáért az illatért gyújtanak füstölőt. Különböző formájú és nagyságú füstölőket ismerünk, a 10 cm körüli pálcikáktól kezdve az 5 méter magas, fatörzs nagyságúakig. Vannak rúd és spirál alakúak, körkörösek, díszesek és egyszerűek, mártottak, csavartak, sodrottak, pálcások és pálca nélküliek.
A füstölőkészítéshez a szantálfa szolgáltatja a legközkedveltebb alapanyagot, de szinte minden létező kellemes illatot, aromát képesek előállítani. A kínai füstölők közül is kettőt különösen nagy becsben tartanak, ezek az ún. "két híres márka": a Xiangzang elmaradhatatlan kelléke a kínai újévi ünnepeknek és a buddhista füstölőáldozatoknak; a Dunhuang a híres buddhista barlangtemplomokról kapta a nevét, a gyógyító Buddhára utalva. A füstölők egy fajtáját nem illatáért és spirituális jelentősége miatt kedvelik, ez az ún. "szúnyog füstölő" (wenzixiang), melynek füstje hatásosan riasztja el a szúnyogokat, moszkitókat, legyeket és molyokat.
Forrás: terebess.hu/keletkultinfo
Szerző:Tokaji Zsolt
