Az ókorban írófelületnek használt anyag; nyersanyaga a palkafélék (Cyperaceae) családjába tartozó papiruszsás (Cyperus papyrus). A papiruszt sokáig termesztették Egyiptomban, a Nílus deltájában. A szár belét csíkokra vágták, összepréselték, és sima, vékony, írásra alkalmas lappá szárították.
A papirusz vízinövény. Fás, legömbölyített háromszög keresztmetszetű szára 4,5 m magasra is megnő a nyugodt folyóvízben, amely 90 cm mély lehet. A háromszögű szár vastagsága elérheti a 6 cm-t. A meleg vidékeken és az üvegházakban ma gyakran díszítik a tavakat, medencéket papirusszal. A törpepapiruszt (C. isocladus vagy C. papyrus Nanus), amely 60 cm magasra nőhet, néha cserépbe ültetik, és szobában nevelik.
Az ókori egyiptomiak a papirusz szárából vitorlát, ruhaanyagot, gyékényt, kötelet és mindenekelőtt „papírt” készítettek. Az egyiptomiak elsősorban papiruszra írtak, a papiruszt átvették a görögök, és igen sokat használták a rómaiak is. Nemcsak a (tekercs alakú) könyvekhez volt szükség papiruszra, hanem a levelezéshez és a jogi iratokhoz is. Az idősebb Plinius leírta, hogyan készült a papirusz. A növény szárában levő rostos rétegeket eltávolították. A hosszú csíkokat egymás mellé helyezték, és keresztben ugyanilyen csíkokat fektettek rájuk. A két réteg lapot formált. A lapot megnedvesítették, és kipréselték. Szárításkor a növény ragasztószerű nedve összetapasztotta a rétegeket. A lapot végül kalapálással összedolgozták, és napon kiszárították. Az így készült papirusz fehér volt, a jó minőségű terméket nem tarkították foltok, elszíneződések, egyéb hibák. Végül néhány, rendszerint legfeljebb 20 lapot tekerccsé ragasztottak össze.
A papiruszt az egyiptomi arabok egészen addig termesztették és használták az íráshoz, amíg fölöslegessé nem tette a más növényi rostokra épülő papírgyártás terjedése a Kr. u. VIII. és IX. században. A Kr. u. III. században a kevésbé drága pergamen vette át a papirusz szerepét Európában, de helyenként még a XII. században is papiruszra írták a könyveket és iratokat.
Forrás:terebess.hu/keletkultinfo
