A keleti emberek már évezredekkel ezelőtt rájöttek arra, hogy a különféle illatok befolyásolhatják közérzetüket, szellemi és fizikai állapotukat. Nekik köszönhetjük a ma már egyre elterjedtebb, jótékony hatású füstölőszereket és a hozzájuk kapcsolódó füstölőkultúrát. Megfigyeléseiket azóta a modern tudomány is megerősítette, ezeken alapul az ún. Aromaterápia is.
A füstölőgyújtás kezdetben az isteneknek szánt áldozat bemutatására szolgált, ezért hoznak – a Biblia tanúsága szerint – a napkeleti bölcsek tömjént és mirhát értékes ajándékként Jézusnak születése alkalmából. A füstölőket a keleti vallásokban szertartásoknál, démonok elriasztására, meditációs állapot előidézésére, temetéseknél használták. Nero az ókori világ egy évi termelésének megfelelő mennyiségű arab füstölőt rendelt elhunyt felesége, Poppea halotti szertartásához.
A legkorábbi füstölők a Dél-Arábiában és Szomáliában honos Boswellia sacra nevű cserje gyantájából készültek, s az arab kereskedők terjesztették el Ázsia szerte használatukat. Hamarosan a buddhista vallásnak is nélkülözhetetlen kellékévé váltak olyannyira, hogy a buddhista templomokat „a füstölés házának”; a szerzeteseket pedig „illatos királyok”-nak nevezték el. A buddhista vallással terjedt el alkalmazásuk Nepálban, Tibetben, Mongóliában, Kínában, Srí Lankán, Burmában, Koreában, Japánban. Kínában az első dokumentum, amely említi őket, a 11. századból származik.
A füstölők elterjedése magával hozta az alapanyag készítés, a szükséges növények termesztésének meghonosítását is, valamint új, leleményes felhasználási módozatait. A 8. századtól kezdve ismerünk füstölőpecséteket. Egy fémtégely aljára szent jelképeket véstek, majd füstölőporral töltötték meg, s az elégett por a véseteken áthullva kirajzolta azokat. Kínában a Tang-dinasztia idején (i.sz. 618-707) már léteztek füstölőórák. A füstölő egyenletes égése tette lehetővé ezt a fajta felhasználását. Időegységük az 1 k’o (14 perc és 24 mp) volt. A 16. században alkalmazott mechanikus órákat a füstölő-időegységek alapján kezdték készíteni. A japán gésák még a 20. század elején is füstölőórával mérték a vendégeikkel töltött időt. Ébresztőóraként is használták: az égés útjába vékony fonalra függesztett fémgolyócskákat aggattak, amelyek a megfelelő időpontban hangos zörejjel egy fém tálba hullottak.
Ma Dél-India a füstölőgyártás egyik központja, ahol rengeteg ében-, teak- és szantálfa nő. Ezeket felhasználják a füstölők előállításához, akárcsak az aloét és a kámforfát, a szerecsendió levelet, a pézsmát, sáfrányt, mirhát és más fűszereket. Többnyire nők foglalkoznak készítésével, bambuszpálcákat sodornak a füstölőpasztába, amelynek receptjeit féltékenyen őrzik a „füstölő-dinasztiák”. Egy gyakorlott munkásnő napi tízezer darabot is képes termelni.
Kínában, ahol talán a legnagyobb a füstölő fogyasztás, a természetfeletti erőkkel való érintkezés eszközének tekintik nemcsak a buddhisták, de a taoisták és a konfuciánusok is. Az égő füstölőpálcákkal való gesztikuláció jelenti a kapcsolatteremtést, a füstjük jelzi az isteneknek, hogy a felajánlott étel a számukra készült.
Japánban a tömjénszertartás, melyhez ugyancsak füstölőpálcákat használnak, a 7. században a császár udvarban született meg. Hasonlít a teaceremóniához, a művészet egy fajtája: áldozat Buddhának és az isteneknek, az ősök lelkének, de ünnepélyes hangulatkeltés és játék is.
Korunkban a füstölő egyre jobban terjed Európában is. Nemcsak varázslatos illatuk, de egészségvédő, nyugtató hatásuk miatt is. A füstölő „alternatív dezodor”. Tiszta virágolajokból, gyógyfüvekből és fűszerekből állítják elő.
Légfrissítő, rendszeres használata megszünteti a függönyökbe, textíliákba beivódott dohányszagot.
Elriasztja a szúnyogokat, legyeket és molyokat.
A nyálkahártyát ellenállóbbá teszi a betegségekkel szemben, baktérium- és vírusölő, gyulladáscsökkentő és enyhe fertőtlenítő hatása van.
Csillapítja a fájdalmakat és a hőségérzetet.
Megfelelő állapotot teremt bármilyen fizikai vagy szellem tevékenységhez, fokozza biztonságérzetünket, segíti a koncentrációs képességet. Bizonyos illatok serkentik a szerelmi vágyat.
A füstölőpálcika meggyújtása:
- Égő gyufát tartunk a pálcika végéhez, amíg felizzik, majd fújjuk el a lángját és állítsuk tartóba.
Füstölőtartó:
- Legegyszerűbb változata, amikor egy magasfalú tálkába száraz, szitált homokot öntünk és beleszúrjuk a meggyújtott füstölőpálcikát. A leeső hamu a tál homokba hull. Kaphatók állatalakú, fapapucs-, (gondola-, sílécformájú) fából, féldrágakőből gazdagon díszített vagy egyszerűbb faragott darabok is.
Különböző formájú és nagyságú füstölőket ismerünk, a 10 cm körüli pálcikáktól kezdve az 5 méter magas, fatörzs nagyságúakig. Vannak rúd és spirál alakúak, körkörösek, díszesek és egyszerűek, tarkák és egyszínűek, mártottak, csavartak, sodrottak, pálcások és pálca nélküliek.
Forrás: terebess.hu/keletkultinfo
