Selyem

A selyem születését az legrégibb időkbe helyezi a hagyomány. Tény, hogy az olyan szavak, mint a selyemhernyó, vagy eperfa, a selyem már a legrégibb (az i. e. II. évezred vége) szövegekben is előfordul. A legenda szerint Huangdi felesége, Leizu jutott a selyemkészítés gondolatára, amikor megfigyelt egy hernyót, amint az fonalat ereszt. Épp ezért Leizu-t a selyemművészet patrónájaként is tisztelik. A selyemkészítés isteneként, az eperfák védelmezőjeként tisztelik még Canshen-t. A selyem nagy jelentőségre először a Han-dinasztia idején tett szert, amikor is kedvelt és keresett exportcikké is vált, még a Római Birodalomba is eljutott. Jó ideig a selyem általános elfogadott fizetőeszközül is szolgált, olykor a hivatalnokok fizetésüket is selyem formájában kapták. A selyemipar a nők kezében összpontosult, a háziipari gazdálkodás keretei között zajlott. A ma ismert selymet régóta hagyományos technológiával állítják elő, amelynek előfeltétele az eperlevéllel táplált selyemhernyó-tenyésztés. A kínaiak a selyemkészítés titkát hosszúévszázadokon át őrizték, Kínán kívül csak az i. sz. 6. század közepén voltak képesek selymet előállítani.

Irodalom: Luce Boulnois, A Selyemút, ford. Litván György. Bp. Kossuth 1972.

 

Állati eredetű szál; rovarok választják ki gubó vagy háló készítéséhez. Az iparban szinte kizárólag annak a gubónak a szálát használják, amelyet a Bombyx nembe tartozó selyemlepkék, nevezetesen a B. mori hernyói termelnek.

 A selyemkészítés kétségtelenül Kínából indult el. Az ottani feljegyzések szerint már a Kr. e. III. évezred első felének végén foglalkoztak selyemszövéssel. A kínaiak évszázadokon át féltve őrizték a selyem eredetének és a selyemtextil gyártásának módját, de a Kr. e. I. évezredben már külföldön is kereskedtek ezzel a kelmével. Néhány évszázadon belül a karavánok rendszeresen szállították a selymet Indiába, Turkesztánba és Perzsiába. A hagyomány szerint a selyemhernyó-tenyésztés és a selyemkészítés Kr. e. 140 táján szárazföldi úton jutott el Kínából Indiába. Annyi biztos, hogy a Kr. u. II. században már Indiából is szállítottak nyersselymet és finom kelméket Perzsiába. Néhány évszázad múlva Japánban is meghonosodott és fejlődésnek indult a selyemhernyó-tenyésztés.

A kelet-nyugat közötti selyemkereskedelem központja Perzsia lett a parthusok idején (Kr. e. 247-Kr. u. 224). A selyemfestés és -szövés Szíriában, Egyiptomban, Görögországban és Rómában önálló mesterséggé vált. Az iparosok némi keleti nyersselymet is használtak, de fonalaik többségét a keletről származó selyem szétbontásával állították elő. A selyemhernyó-tenyésztés Ázsia titka maradt.

A Földközi-tenger vidékén idővel nagyon megnőtt a selyem iránti kereslet. I. Justinianus bizánci császár (ur. 527-565) rávett két perzsa szerzetest, aki korábban Kínában élt, hogy térjen vissza az ázsiai birodalomba, s bambusz vándorbotja üregében csempésszen selyemhernyót Konstantinápolyba (Kr. u. 550 k.). Ebből a néhány szívós selyemhernyóból fejlődött ki az az állomány, amely a XIX. századig ellátta az európai selyemhernyó-tenyésztőket.

A selyemtermelés hosszú évszázadokon át virágzott Európában, főként az olasz városállamokban és 1480-tól Franciaországban, de 1854-ben pusztító selyemhernyópestis ütötte fel a fejét. Louis Pasteur 1865-ben megállapította a baj okát, és módszert dolgozott ki az orvoslására. Az olasz selyemipar feltámadt, de a francia soha nem érte el korábbi színvonalát. Közben Japán korszerűsítette selyemhernyó-tenyésztését, és hamarosan innen került ki a világ selyemtermelésének nagy része. A II. világháború alatt és után mesterséges szálakkal, például nejlonnal pótolták a selymet a harisnyák és más ruhadarabok gyártásában, s ez nagymértékben visszaszorította a selyemipart. A selyemszövet mégis fontos luxuscikk maradt; Japánnak, Dél-Koreának és Thaiföldnek továbbra is egyik kiemelkedő terméke.

 A selyem előállításához hozzátartozik a háziasított selyemhernyó nevelése a peteállapottól a selyemhernyógubó elkészültéig és az eperfa termesztése is, mert a selyemhernyó ennek a levelével táplálkozik. A selyemhernyó úgy készíti el a gubóját, hogy hosszú, folytonos szálat választ ki, és maga köré tekeri. Az a folyadék, amelyet a két nagy szövőmirigy termel, a fej egyetlen kivezető csövén, a fonószemölcsön át távozik, a levegőn megszilárdul, és kettős szálakat alkot. Ezek anyaga a fibroin nevű fehérje. Egy másik mirigypár szericint választ ki; ez ragasztja össze a két szálat. A kifejlődő lepke elszakítaná a gubó szálát, ezért a gubóban lévő bábot gőzzel vagy forró levegővel elpusztítják.

A selyem minden gubóban folytonos szál; 600-900 m-nyi használható fel belőle. A hámtalanítás során lágyítással lefejtik róla a szericint, megkeresik a szál végét, és az egyszerre több gubóról legombolyított szálat egy szállá egyesítik, néha enyhe csavarással. Az így készülő szál önmagában még rendszerint gyenge ahhoz, hogy felhasználják, ezért több szálat összesodornak (orsóznak), így vastagabb, erősebb fonalat készítenek. Az egyes fonaltípusok a sodratok hosszegységre jutó számában és irányában különböznek egymástól.

A szericint tartalmazó selymet nyersselyemnek nevezik. A ragadós anyagot, amely a feldolgozás során védelmet nyújt, rendszerint megtartják, amíg a fonal vagy a szövet el nem készül, és úgy távolítják el, hogy a selymet tömény szappanos oldatban főzik. A selyem puha és fényes lesz; súlyának akár 30%-át is elveszítheti. A sérült gubók rövid szálaiból vagy a feldolgozáskor leszakadozott szálakat a gyapjúfésüléshez hasonló előkészítés után szövik meg. A selyemfonal vastagságát többnyire denierben, finomsági számban adják meg: a 9000 m hosszra eső súly grammjaiban fejezik ki. A selymet néha - a „nehezítés” során - kikészítőanyaggal, például fémsókkal kezelik a súly és a sűrűség növelése, a kelme esésének javítása érdekében.

A szericin teljes eltávolítása után a selyem fényes, áttetsző, felülete sima; a szennyeződés nem tapad meg rajta könnyen. A selyem erős, mintegy 4 pond/denier terhelésre sem szakad el. A nedvesség 15-25%-kal csökkenti az erősségét. A selyemszál az eredeti hosszának kb. 1,2-szeresére nyújtható, de a szál nem nyeri vissza azonnal kiindulási állapotát, ha a nyúlás mértéke meghaladja a 2%-ot. A selyem sűrűsége kisebb, mint a pamuté, a gyapjúé vagy a műselyemé. Nedvszívó, de még akkor sem érződik nedvesnek, ha egyharmad súlynyi vizet vesz fel, és nagyon jól festhető. Hőállóbb a gyapjúnál, 170 °C körül bomlik el. 

Hosszas tárolás után, ha nem tartják megfelelő körülmények között, elveszíti tartását, és ha sok napsugárzás éri, elbomolhat, de ritkán penészedik meg. Az enyhén lúgos oldatok és a szokásos vegytisztító oldószerek nem okoznak benne kárt. Súrlódáskor sztatikus töltések jelennek meg a selymen, főleg kis páratartalmú levegőben. A selyem jellegzetes susogása a közhiedelemmel ellentétben nem a jó minőség bizonyítéka, és nem is az anyag természetes sajátsága, hanem a feldolgozás, kikészítés eredménye.

 

 

Forrás:terebess.hu/keletkultinfo