A meditáció a már megértett információt tapasztalattá változtatja.
Első szinten az a célja, hogy lenyugtassa és egy helyben tartsa a tudatot. Teret hoz létre a tapasztaló és annak tapasztalatai között, a bölcs ember számára lehetővé téve, hogy az élet komédiáiban vállaljon szerepet, és távol tarthassa magát a tragédiáktól.
E védelmező távolságot általában úgy alakítjuk ki, hogy a légzésünkre figyelünk, vagy egy buddhaformára összpontosítunk – a meditáció ezen fajtáját szanszkritul samatá-nak, tibetiül siné-nek hívják. Ha képesek vagyunk ezt a tudatállapotot megtartani meditációnk „laboratóriumi körülményei” között, fokozatosan meg fogjuk valósítani a hétköznapokban is. Ez a fejlődésünk első lépése, mely a mély felismerés, valamint a komplikáltabb gyakorlatok alapja.
A meditáció második szintjét szanszkritul vipasjaná-nak, tibetiül laktong-nak nevezik. Ebben az esetben nem formán meditálunk, hanem magára a tudat természetére tekintünk – ezért nevezik a mély felismerés gyakorlatának. Anélkül vagyunk tudatosak, hogy tudatosságunknak bármilyen tárgya lenne – így a felismerés és a megértés spontán bontakozik ki.
Tehát összefoglalva elmondhatjuk, hogy a meditáció a tudat összpontosítása valamire, majd az ezen alapuló és ebből kibontakozó tisztánlátás
Forrás :wikipedia.org
