Buddha halála után tanítványai India-szerte hirdették és eredményesen terjesztették tanítását India határain túlra is.
Utódot nem jelölt ki, aki helyette a fiatal gyülekezetet vezette volna. Hiányzott az az iránymutató tekintély, aki Buddha szavainak hiteles értelmezésével szolgáltathatott volna. Nézeteltérések megzavarták a szangha egységét. Hamarosan két párt jött létre: az egyik az „öregek” (szthavira) csoportja, akik szerint Buddha szavait változatlan formában kell megőrizni; a másik csoport a „nagy gyülekezet” (mahászánghika) – ők voltak többségében – szabadabb felfogásnak hódolt.
Hamarosan zsinatot hívott össze a szangha Rádzsagrihába. Megkísérelték a Buddhának tulajdonított tanításokat rögzíteni. Száz év múltán erre ismét szükség volt. Kr. e. 380-ban Vaisalában tartottak újabb zsinatot. Itt került sor a teljes szakadásra a tanítványok körében. Az „öregek” ortodox irányzata (théravádin) ragaszkodott a hagyományokhoz, és eredetibb formában őrizte meg a tanítást. A „nagy gyülekezet” szabadabban értelmezte eszméit.
A harmadik zsinatot Kr. e. 245-ben tartottak Pátaliputrában, Asóka uralkodásának idején. Itt alakult ki az a kánon, amely máig érvényes Sri Lankán. Ez a „Páli kánon”.
Nevét fogalmazási nyelve (páli) miatt kapta. Három részből, „kosárból” áll. Innen származik a gyűjtemény másik elnevezése: „Hármas kosár” (Tripitaka). Az első és második „kosár” már az első zsinaton létrejött. Az első kánoni gyűjtemény, a „Szabályok kosara” (Vínaja-pitaka) a szerzetesek életmódjára vonatkozó szabályokat tartalmazza. A második, a „Tanítóbeszédek kosara” (Szutta-pitaka) Buddha beszédeit foglalja magába. A harmadik, a „Tantételek kosara” (Abhidhamma-pitaka) dogmatikai fejtegetésekből áll.
India fénykora, egyben a buddhizmus kiteljesedése is a Kr. e. 3. századra, a Maurjadinasztiabeli Asóka uralkodásának idejére esett. Asóka politikájában és személyes életében is alapvető szerepet kapott a buddhizmus. Uralkodása idején viselt háborújának vérontásától megundorodva a buddhista tanítás felé fordult. Ezután a „Tan” jegyében folytatta birodalomszervező politikáját. Hatalmas adományokkal támogatta a szanghát.
Monumentális barlangtemplomok és kegyhelyek, sztupák épültek támogatásával országszerte. Térítő missziókat indított az ország határain túlra. A nyugatra indulók eljutottak Egyiptomba is. Ezek azonban kevés eredménnyel jártak. Nem így a déli és keleti missziók. Srí Lankán Asóka fia sikerrel gyökereztette meg az új tant.
A Pátaliputrában Kr. e. 245-ben rögzített Kánont a Kr. e. 1. században foglalták írásba, páli nyelven, Srí Lankán. Ez a páli nyelvű kánon a buddhizmus eredeti, régebbi irányzatának, az „öregek tanítása” (théravádin) iskolának, más néven „hinajána” („kis kocsi”) buddhizmusnak a szent irata.
A hinajána az egyes ember önmegváltását hirdeti, és csak a szerzetesek számára véli elérhetőnek a nirvánát.
Időszámításunk első évszázadának végén kivált a „nagy gyülekezetből” („mahászánghiká”), kifejlődött a mahajána („nagy kocsi”) irányzat. A mahajána buddhizmus a szanszkrit nyelv használatára tért át. Gazdag filozófiai irodalmat hozott létre, amely messze túlhaladja a hinajána szűk kereteit.
A mahajána buddhizmusnak Buddha tiszteletén kívül kevés köze van Buddha eredeti tanításához.
Sokistenhivő vallássá változott, amelyben maga Buddha is isteni szerepet kapott, és istenként szerepel sok ezer előző megtestesülése (bodhiszattva) is. Bonyolult szertartások, bölcseleti rendszerek és dúsgazdag kolostorok jellemzők a mahajánát.
Az ősi buddhista hagyomány Srí Lankán maradt fenn, páli nyelven. Itt a buddhizmus megszakítás nélkül él napjainkig. India többi részén egyrészt a megújult hinduizmus, másrészt az iszlám térhódítása vetett gátat fejlődésének.
Az észak-indiai hagyomány töredékei fönnmaradtak a kínai és tibeti fordításokban. Újabb közép-ázsiai kutatások szanszkrit nyelvű buddhista kanonikus szövegeket tártak fel. Mindezek alapján megállapítható, hogy az északi buddhista kánon nagy egészében hasonló a Páli kánonhoz, de a legtöbb „északi iskola” csak két „kosarat” ismer; ezek a Vinaja és a Szutra (Tantételek).
A páli és a szanszkrit nyelvű kánon nagymérvű hasonlósága közös eredetükre utal: egy ősibb, valószínűleg eredeti mágadhí nyelvű kánonnak a fordítása.
A páli mindmáig a dél-ázsiai buddhizmus egyházi nyelve maradt (Srí Lankán, Burmában, Laoszban, Thaiföldön), míg északon (Tibet, Kína, Mongólia) a szanszkrit nyelvre fordított szövegeket, illetve eredetileg is szanszkritul írt műveket vették alapul és fordították tovább.
A hinajána vallási irodalom szanszkrit nyelven írt nevezetes műve a Mahavestu („A nagy cselekmények könyve”) Buddha történetét írja le. A Dzsátaka Buddha előző megtestesüléseiről szóló történeteket tartalmaz. A Páli kánonba építették be a „Fivérek és nővérek” dalait (Théragáthá és Thérigáthá).
A mahajána vallási irodalom a mahajána tanítás nagy terjedelmű szutráit (tantételek) tartalmazza. Ez a rendkívüli terjedelmű irodalom a Kr. u. 2. században jött létre, és nagyrészt kínai és tibeti nyelvre fordítva maradt fenn.
A legfontosabb vallási irodalom:
A bölcsesség tökéletessége (Pradnyápáramitá)
Tiszta ország rendszere (Szukhávati-vjúha)
A tan ceyloni kinyilatkoztatása (Lankávatára)
A Buddha-ékszer (Buddhávatamszaka)
és a talán legfontosabb és legjelentősebb: Jó törvény lótusza (Szaddharmapundarika)
Ez utóbbi a „szutra”, amelyben Buddhát az istenek fölött álló istenként mutatják be, aki végtelenül fenséges lény, aki öröktől fogva élt és élni fog örökké.
A Lótusz-szutra lett a mahajána buddhizmus alapvető szövege Kínában és Japánban.
Nágárdzsuna (Kr. u. 2. sz.) nevéhez fűződik a buddhista filozófia egyik alapvető elméleti művének (Mádhjamika-szutra) a kidolgozása.
A Kr. u. 7. században jelenik meg a buddhizmus harmadik nagy irányzata Északkelet-Indiában, az úgynevezett. vadzsrajána („gyémánt kocsi”). Azért nevezik így, mert az isteni őserő alapvető érvényesülését hirdeti. A mahajána elveit elfogadja, de át van szőve a hindu tantrizmussal és saktizmussal, valamint mágikus elemekkel. Szent szövegük az úgynevezett „hatszótag”: Om mani padmé hum („A drágakő a lótuszban van”).
A vadzsrajána is rendelkezik terjedelmes szent iratokkal, amelyek tibeti és kínai fordításban maradtak fenn. Ez az irányzat eltávolodást jelent az eredeti tan szellemétől. Ma már viszonylag kevés követője van.
A buddhizmus igen hamar elterjedt India határain kívül is. A mahajána vonzereje sokkal nagyobb volt, mint a hinajánáé. A Kr. u. 1. évezred folyamán a mahajána terjedt tovább Indiából északra Tibetbe, Kínába, Koreába, Japánba, Mongóliába. A hinajána ortodox théravádin irányzata Dél-Ázsiában terjeszkedett. Magából Indiából kiszorult a buddhizmus az évezred végén, a hinduizmus, áramlataival való keveredése, szerzetesi-laikusi elkülönültsége, egyházkormányzat nélkülisége, racionalizmusa, kultusztalansága miatt.
A hinduizmus reneszánsza és az iszlám térhódítása nyomán, átengedte helyét a hinduizmusnak és szigorú határokkal tagolt társadalmi rendszerének.
Pegu, dél-burmai tartomány a hinajána tanait veszi át. 1350-ben Sziám népe csatlakozik az irányzathoz. Innét terjedt át a theravada Kambodzsába, ahol nemsokára háttérbe szorítja a mahajánát és a hinduizmust. 1057-ben Pegut leigázza a burmai király. A győztes hatalom fölveszi a peguiak vallását. Ezután hamarosan Burma lesz a második központja a theravadin irányzatnak. A theraváda meghódítja Indokínát, csak Annam (Észak-Vietnam) marad hű a mahajánához, ahová Kínából jutott el a buddhizmus. Ez a helyzet napjainkig nem változott jelentősen.
A mahajána a Kr. u. 2. század elején Észak-Indiából terjedt át Kínába. Ott nemsokára fontos szerepe lesz a konfucionizmus és taoizmus mellett. Kétszáz évvel később eljut Koreába is, ahol a buddhizmusnak ez az irányzata a 14. század végéig megtartotta elsőbbségét.
Kínai zarándokok rengeteg ereklyét és szent iratot vittek Indiából hazájukba. Századokon keresztül folyik Kínában a buddhista szövegek fordítása. Ennek köszönhető, hogy a teljes észak-indiai irodalom (a hinajána és a mahajána is) hozzáférhető a világ számára.
A Kr. u. 7. században kezdődik Tibet buddhista térítése.
Tibetben a vadzsrajána („gyémánt kocsi”) irányzata hatol be 642-ben. Az ottani ősi bon vallással szemben azonban csak kismértékben tudott érvényesülni. A térítés csak a 8. század közepétől, Padma Szambhava tevékenysége nyomán vált eredményessé.
Tibetben a buddhizmus sajátos formája, a lámaizmus alakult ki, amely mind nagyobb szerepet játszott a szellemi-kulturális és az állami életben.
Tibetből veszik át a buddhizmust a mongolok (13. sz.), majd a burjátok és kalmükök (17. sz.); a Himalája országai: Bhután, Szikkim és Ladakh (17. sz.). Japánba a kínai misszionáriusok útján jutott el a buddhizmus a Kr. u. 6. században.
Legnagyobb virágzását a 13-14. században, a kamakurai sógunátus idején érte el. Ekkor alapították a zen meditációs irányzatot, az Amitábha iskolát és a nicsiren szektát.
Európába és Észak-Amerikába a múlt században jutott el a buddhizmus, ahol mindhárom irányzatnak vannak követői. Leginkább a japán zen-buddhizmus vált népszerűvé. Az utóbbi évtizedekben majd minden nyugati országokban épültek buddhista templomok és kolostorok.
Az újkori buddhizmus keretei között Burmában került sor újabb buddhista zsinat összehívására 1871-ben (V.. zsinat), majd 1954-56-ban (rangúni zsinat).
Ezeken a hinajána és mahajána közötti szakadék áthidalására történtek lépések. Rangúnban Buddha halálának kétezer-ötszázadik évfordulóját ünnepelték. Meghatározó szerepet játszik az egységtörekvésekben a buddhizmus modern propagandája a világbékéért, amire a hinajána és a mahajána követői egyaránt elhivatottnak érzik magukat.
Hirosimában és Rangúnban „békepagodákat” állítottak fel. Rangúnban és Colombóban tanulmányi központok létesültek, hogy a buddhista vallást elterjesszék Nyugaton és Afrikában is.
Misszionálásuk arra a gondolatra épül, hogy egyedül ők képesek létrehozni a népek közötti megbékélést és egyetértést, amelyet a kereszténység kétezer éven keresztül hiába próbált megvalósítani.
Indiában, ahol a lakosságnak ma nem egészen egy százaléka buddhista, a függetlenség utáni alkotmány biztosítja a vallásszabadságot. Főleg az „érinthetetlenek” kasztjának tagjai közül sikerült többeket megnyerni a buddhizmusnak. Jáván is megélénkült a buddhizmus az utóbbi időben, sőt az elmúlt száz évben kínai és japán kivándorlók révén eljutott Amerikába, Afrikába és Óceániába is.
Szervezett japán misszió működik Észak-Amerika csendes-óceániai partvidékén, a Hawaii-szigeteken és Brazíliában.
A Szovjetunióban, majd Kínában, Észak-Koreában és Vietnamban a bolsevik hatalomátvétel utáni ateista propaganda és vallásüldözés következtében minden vallás, köztük a buddhizmus is vesztett befolyásából, időnként kritikus helyzetbe került. Az utóbbi években bekövetkezett politikai változások nyomán megszűnőben van a vallásellenség ezekben az országokban is.
Forrás; Kamala Buddhista Egyházközösség.
www.kamala.hu
