Kínaiul, Wade-Giles-féle átírással CHING-TU, pinyin átírással QINGTU, japánul JUDO, Amitábha Buddha (a Végtelen Fény Buddhája) tisztelete.
A Kínában o-mi-to-fo, Japánban amida néven ismert irányzat Kelet-Ázsiában a mahájána buddhizmus egyik legnépszerűbb formája ma is.
A tiszta föld-iskola hívei abban hisznek, hogy Amitábha Buddha nyugati paradicsomában, a Szukhávatíban (más néven a Tisztaság Földjén) mindenki újjászülethet, aki Amitábha nevét őszinte tisztelettel kiejti (azaz, aki nembutsut végez, japánul ugyanis Amida Buddha nevének tiszteleti formája namu Amida Butsu).
A tiszta föld-buddhizmus tanítása három szanszkrit szövegen alapszik: az Amitájusz-vipasjana-szútrán, valamint a hosszabb és a rövidebb tiszta föld-szútrán (Sukhávati-vjúha-szútrák).
Kínában a tiszta föld-buddhizmus kezdetei a IV. századig nyúlnak vissza. Ekkor alapította meg Hui-yüan írástudó azt a szerzetesekből és világiakból álló társaságot, amely az Amitábha nevéről szóló meditációval foglalkozott. A VI. és a VII. században Tan-luan és utódai - Tao-cho és Shan-tao - rendszerezték és elterjesztették az iskola tanait. Kínában önálló irányzatként maradt fenn, bár tanait az országban működő más buddhista szekták számos híve is követte. Japánba a tien-tai (tendai) iskola szerzetesei révén került át ez a tanítás, amely a XII-XIII. századra önálló irányzattá szerveződött, elsősorban Honen szerzetes munkássága nyomán.
Honen tanítványát, Shinrant tartják a shin irányzat megalapítójának; a tiszta föld-iskolának ez a legnagyobb csoportja. A shin tanítása szerint a hit önmagában is elégséges, Amida nevének recitálása (ahogy a jodo iskola gyakorolja) csupán a saját erőfeszítésekbe vetett bizalom jelzése, ugyanúgy, ahogy a munka egyéb formái is, mint például a tantételek elsajátítása, a mértékletesség vagy a szertartások. A shin irányzat megkülönböztetett tiszteletet ad Amidának, más buddhista istenségek imádatát elveti. A szekta elhagyta a monasztikus életet is, ellentétben a szokásos buddhista hagyománnyal.
A jodo iskola öt ágra szakadt, amelyek közül kettő maradt fenn: a chinzei (a nagyobbik) és a seizan.
Forrás:terebess.hu/keletkultinfo
